Masszázstechnikánk egyedi jellegű. Alapja a svéd gyógy- és sportmasszázs, nyirokmasszázs elemekkel, az energetikai vonalakat érintve, a főbb akupresszúrás pontokon keresztül. Ehhez társítottunk még indonéz, polinéz, thai, indiai, tibeti és kínai masszázstechnikákból átvett mozdulatsorokat.

Elsősorban a kérdésben felsorolt problémákra keresünk megoldást a különféle technikák együttes alkalmazásával.  De a gyulladásban lévő izomzat nem masszírozható. Azonban a tapasztalatok azt igazolják, hogy gyulladáscsökkentő krémmel és megfelelő kezeléstechnika alkalmazásával, a fájdalom és a gyógyulási folyamat jelentősen csökkenthető.

Eddig minden hasonló jellegű problémára – számos esetben a kezelőorvossal együttműködve – tudtunk jelentős enyhülést, sokszor megoldást is találni. Gerincferdüléses, többszörösen gerinc műtött, protézissel rendelkezők, csípő, illetve más ízületi problémákkal is rendszeresen látogatnak el hozzánk, gyermekkorútól a nyolcvan év feletti korosztályig.

Technikánk jellegéből adódóan, alapvetően stresszoldó hatású a masszázs, mely a vendég fájdalomtűrő képességének, lelki állapotának és kérésének megfelelően alkalmazható.

Milyen betegségek esetén kerüljük?

A masszázs a testnek és a léleknek is jót tesz, ellazít és feltölt energiával, emellett pedig a segítségével hozzájárulhatunk bizonyos betegségek gyógyulásához, például enyhíthetőek a mozgásszervi panaszok, izomfájdalmak is. Azonban bizonyos esetekben a masszázs többet árt, mint használ.

A legtöbb ember számára a masszázs jótékony hatású és biztonságos, nagyszerűen kiegészítheti a gyógyszeres kezelést, más alternatív terápiákat is, de arra is alkalmazhatjuk, hogy a felgyülemlett feszültségtől megszabaduljunk, ellazuljunk. Bizonyos esetekben azonban egyáltalán nem ajánlott a masszázs.

A masszázzsal kapcsolatos korlátozásokat három csoportba oszthatjuk. Az első csoportba azok az esetek tartoznak, amelyeknél egyáltalán nem szabad masszíroztatni. Ezek közé tartozik például a lázas állapot, a fertőző betegség (bármilyen enyhék legyenek is a tüneteink), a bőrbetegségek. Nem ajánlott a masszázs sérülést, balesetet vagy műtétet követő időszakban.

Nem ajánlott masszírozni alkohol vagy kábítószerek, esetleg erős fájdalomcsillapító, nyugtató gyógyszerek hatása alatt álló embereket sem. Természetesen nem szabad masszírozni akut vészhelyzetek vagy azok gyanúja esetén, például ha súlyos asztmás rohama vagy vakbélgyulladása van valakinek.

A második csoportba azokban a helyzetek tartoznak, amikor a masszázst a szokásosnál is körültekintőbben kell elvégezni, bizonyos testterületeket ki kell hagyni, vagy csak speciális helyzetekben szabad masszírozni. Ezek közé tartoznak például a lábon található visszerek, a test bármely részén található sebek, zúzódások és horzsolások, a napégés, az égések és fagyási sérülések, az ízületi gyulladás. A várandós, illetve szoptatós kismamákra külön szabályok vonatkoznak, nekik csak a speciális kismama-masszázs ajánlott, az is csak problémamentes várandósság esetén, és célszerű a második trimesztertől masszíroztatni.

Bizonyos esetekben a masszázs orvosi engedélyhez kötött, vagyis bizonyos krónikus betegségek esetén érdemes egyeztetni a kezelőorvossal arról, hogy masszíroztathatunk-e vagy sem. Ajánlott ezekben az esetekben arról is beszélni az orvosunkkal, hogy milyen jellegű masszázst szeretnénk. Mindenképpen konzultáljunk tehát az orvossal, ha szívbetegek vagyunk, ha magas a vérnyomásunk, ha epilepsziásak, cukorbetegek vagyunk, vagy ha valamilyen nőgyógyászati betegséggel küzdünk. Szintén orvosi engedélyhez kötött a masszázs csontritkulás, idegbecsípődés, neurológiai zavarok esetén.

A daganatos betegeknél különösen óvatosnak kell lenni, és csak akkor szabad masszíroztatni, ha azt az onkológus is engedélyezi. Szintén nagyon körültekintőnek kell lenni azokban az esetekben, ha a masszírozásra vágyó immunszupresszáns gyógyszereket szed.

Forrás: hazipatika.hu

A babamasszázs
A masszázsból a legfiatalabb 0-3 év közti korosztálynak sem kell kimaradnia, sőt kifejezetten jó hatással van rájuk, mind a testi, mind az idegi, mind a lelki fejlődésükre. A babáknál mind a testet, mind a végtagokat szokták masszírozni nagyon finom mozdulatokkal. Ez fejleszti tapintási érzékelésüket, reflexeiket, fejleszti izomzatukat, növeli az izomtónusukat, de az idegrendszerükre is jó hatással van. Fejleszti azt, figyelmesebbé, aktívabbakká teszi őket, és lelkileg is nyugodtabbak, stabilabbak lesznek.

Koraszülöttek esetében is kifejezetten pozitív eredményeket lehet elérni masszírozással, mind fizikai, mind lelki vonatkozásban.

A masszázs további érdekes alkalmazására mutat példát a célirányosan, a bélrendszer traktusai fölött végzett körkörös masszázs, amely a babáknál sokszor jelentkező tipikus tünetet: a székrekedést, a pangó széklet problémáját orvosolja, ezzel akár gyógyszerek nélkül is helyreállítható a megfelelő bélműködés, és székelés.

A masszázs gyakorlása a kicsiknek és nekünk felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújt. Az érintés a szeretet fizikai kifejezése, gyógyító ereje van. A közös együttlét és koncentrált odafigyelés a baba és a mama közötti kapcsolat megerősítésére is szolgál. A masszázs a kapcsolatteremtés legbensőségesebb és leghatékonyabb formája.

Ajánlott minél előbb elkezdeni otthon, kellemes kikapcsolódás mamának és babának egyaránt.

Mi van a nagyobbakkal?
A gyerekek mivel sokkal kisebbek, törékenyebbek, kezelésükkor kiemelt figyelemmel kell lenni életkorukra és testi adottságaikra.
Az ember vázizomrendszere és csontozata kb. 21-25 éves korára éri el végleges fejlettségét. A csontok erre az időpontra nyerik el végleges formájukat, fejlettségüket, teherbírásukat. A fiatalabbak csontozata, porcaik, ízületeik, még gyengébbek, fejletlenebbek, törékenyebbek, ezért masszírozásnál ügyelni kell arra, hogy sokkal
finomabb mozdulatokkal, sokkal kisebb erővel szabad rajtuk dolgozni.

Ebből az érzékenységből fakadóan nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő szakember kiválasztására. Nagyon fontos, hogy kizárólag olyan szakembert válasszunk, aki rendelkezik a megfelelő végzettséggel, képzettséggel, és megfelelő gyakorlata is van hozzá, mivel egy rossz kezeléssel, de akár egyetlen rossz mozdulattal is komoly sérülést, csonttörést,de akár maradandó károsodást lehet okozni.

A felnőttekhez hasonlóan, a gyermekeknél is vannak olyan állapotok, amikor kifejezetten tilos a masszázs alkalmazása: Ilyen állapotok a lázzal járó állapotok, különböző bacilusos és vírusfertőzéses megbetegedések,fertőzések, a bőr betegségei, valamint nyílt sebek esetén. Szintén nem masszírozhatók a rosszindulatú daganatos betegek, az akut gyulladásban szenvedők, a vérzékenységben szenvedő (hemofíliás) betegek.

Wellness masszázs, frissítő masszázs
Ezeknek a masszázstípusoknak az alkalmazása kamaszkortól felfelé igazából nem ütközik akadályokba, de ügyelni az arányosan csökkentett idő és erő alkalmazására.

A kamasz kor alatt sem lehetetlen az alkalmazása, de tisztában kell lenni azzal, hogy a kisebb gyerekeket lényegesen rövidebb ideig lehet, és szabad masszírozni, mint a nagyobbakat. Náluk, a kb. 3-12 év közötti korosztálynál a frissítő masszázsok idejét kb. 15-20 percre válasszuk maximumnak, mert ez az az időtartam, amit még egy helyben végig bírnak ülni vagy feküdni, és az izomrendszerüket sem terheljük túl. A kisgyerekek általában szeretik ha masszírozzák őket, a pozitív visszacsatolás azonnal észrevehető rajtuk, de ha azt látjuk
rajtuk, hogy nagyon nem élvezik, akkor inkább ne erőltessük.

Fontos, hogy a különböző speciális terápiákat, illóolajokat, aromákat lehetőleg kerüljük. Kisebb súlyuk miatt ezek koncentráltabban hatnak rájuk, és egy esetleges allergiás reakció esetén nagyon komoly következményei is lehetnek ezeknek. Erre külföldön, egzotikus helyeken különösen kiemelten figyeljünk.

Sport, illetve kamaszkori masszázs
A kamaszkorral együtt eljön gyermekeink hirtelen megnyúlása, és vele együtt a sportsérülések, sportbalesetek kora is. Kamasz gyermekeknél nem ritka, hogy egy év alatt 20 centimétert is megnyúlnak, és mivel az izomzat erőssége nem feltétlen tudja követni ezt a növekedési iramot, ez a váz és izomrendszer túlterhelődését okozza.

Ennek a túlterhelésnek az izmok görcsölése, húzódása, súlyosabb esetben a csontok elmozdulása, kiugrása, deformálódása, illetve a gerincből kilépő idegek ki/becsípődése a következménye, és persze sok-sok fájdalom.

A masszázs során a (túl)terhelésnek kiemelten kitett területeket kezeljük: a gerincoszlopot, a nyakat, a vállakat, és a lábakat. A hát masszírozásánál a gerincoszlopot tartó izomkötegek fellazítása a cél, illetve láb esetén a comb és vádli görcsölését orvosolhatjuk masszázzsal, de a fájó boka, és térd fájdalma is enyhíthetők, megszüntethetők.

Az egész nap az iskolában hanyag tartással ülő gyermekeinknél sokszor jelentkezik nyaki- illetve fejfájdalom. Náluk egy nyak- és vállövi masszázs sokat javíthat ezeken fájdalmakon.

Gyógymasszázsról akkor beszélünk, ha a masszázs célja kifejezetten az izomszövetek regenerálása, vagy a vázizomrendszer rendellenességeinek helyreállítása, vagy sérülés, baleset utáni rehabilitáció. Gyógymasszázs kizárólag orvosi utasításra és az szerint végezhető.

Ha a gyermeknél a növekedése, fejlődése során bármilyen rendellenességet észlelünk, illetve a sportból származó túlterhelésből származó sérülés keletkezik, vegyük fel a kapcsolatot a gyerekorvossal, és rajta keresztül a szakorvosi ellátórendszer tagjaival. Az orvosok, a gyógytornász, és a gyógymasszőr közösen egyeztetve készítik el a rehabilitációs programot, hogy a betegen a lehető legjobb eredményt érjék el. Kórházi ápolás esetén a pácienst kezelő orvossal kell konzultálni a lehetőségekről.

Forrás: gyogyhirek.hu

Masszázs közben nem illik és nem is lehet telefonálni. Olajos kézzel nem nyúlunk a telefonhoz. A masszázs hangulatát nem törhetjük meg ezzel és a vendéget is megtiszteljük, hogy csak ő rá figyelünk.

Azt az érdeklődőt, aki megtisztel bizalmával és hívószámmal telefonál, visszahívjuk.